2016. szeptember 4., vasárnap

6.fejezet

   Egy pillanat alatt pattantak fel szemeim és fel is ültem, amint reggel meghallottam a sziréna hangját. Legelőször megrémültem, hogy mégis mi a fene ez a hang, de ahogy körülnéztem a szobán, máris tudatosult bennem, hogy egyáltalán nem otthon voltunk. Nem én voltam az egyetlen, aki ugyan úgy reagált a szirénára, hogy ijedten felül, hanem Yifan is, ő volt az első, akit megpillantottam reggel. Egy-két másodperc erejéig csak néztük a másikat, mind a kettőnkben motoszkáltak kérdések és bevallandó mondatok, legalábbis a tekintetéből ezt tudtam kiolvasni. Már szóra nyitotta száját és az első hang is felcsendült, amikor a mellettem fekvő "kis gyerek" is végre felébred.
   - Hyung.. - nyöszörgött, ahogy még inkább hozzám bújt. - Hyung! Kapcsold ki az ébresztődet! - fektette fejét ölembe, miközben karjaival átkarolt. Elmosolyodtam a kis tettén, és azon, hogy még mindig Joonmyun hyung-nak hisz. Kuncogva kezdtem el ébresztgetni, mire álmos szemeivel rám tekintet. - Sehun..? Te mégis..
   - Jó reggelt kicsi Dae! - mosolyogtam nagyban, mert mondatom közben körülpillantott a szobába és mikor tudatosult benne, hogy hol is voltunk, visszaejtette fejét ölembe. - Na! - rázogattam meg vállát. - Dae, ideje felkelni. Tudod, hogy Park ezredes nem szereti a későket - simogattam haját. - És ha ügyes leszel, akkor lesz számodra meglepetésem - mosolyogtam, mire felkapta fejét.
   - Meglepetés? Milyen meglepetés? - kérdezte csillogó szemekkel.
   - Azért meglepetés, mert nem tudod mi is lesz az. Na, de menjél gyorsan készülődni, mert különben nem lesz semmi - mondtam nevetve, mire csak kipattant az ágyból és a szekrényhez menve kezdett kutakodni a ruhák között. Megmosolyogtatott így reggel ez a kis törpe, hiszen nagyon aranyosan viselkedett és mivel éreztem, hogy mennyire is hiányzik neki hyung, így mindent el fogok követni, hogy az a meglepetés sikerüljön is. Visszafordítottam fejemet Yifan-ra, aki már egyáltalán nem ült mellettem az ágyban, hanem ő is a ruhái között kutakodott nagyban, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy póló nélkül láthatom. Kicsit elkerekedett a szemem, ahogy megláttam és megdermedtem, hiszen ez volt az első alkalom. Mindig is viszolygott az ilyenektől - tesi órán sem öltözött előttünk -, de mintha az utóbbi időben megváltozott volna. Sokkal, nyitottabb volt mindenre és velünk is gördülékenyebben beszélt. A tegnapi napból ítélve pedig, még inkább megnyílt nekünk.
   Elkaptam róla tekintetemet és lassan másztam ki az ágyból, mert azért még voltak fájdalmaim. Igaz, már nem annyira, mint tegnap, a golyó ütötte nyomott, már nem is éreztem, csupán akkor, ha felemeltem a kezemet, de azon kívül semmi. Az már más, ha a végbélnyílásomról beszélünk, mert az minden egyes lépésnél megfájdult, de a doki által adott fájdalomcsillapítóval biztosan nem lesz semmi baj. A fürdőbe vánszorogtam, hogy be is vegyem a gyógyszert, majd amint az arcomat is megmostam, már mentem is, hogy felöltözhessek. Még szerencse, hogy este összekészítettem mindent, így csak kikaptam a helyéről és magamra rángattam őket. Egyedül a pólónál kértem Baekhyun segítségét, aki időközben levánszorgott az ágyról, paradicsom vörös arccal. Már szóra nyitottam a számat, mire csak felemelte kezét, hogy most nem akar róla beszélni, így inkább befogtam a lepénylesőmet és nyújtottam felé a pólómat, hogy ne félmeztelenül álldogáljak a szobában. Mindenki sorra ment a fürdőbe, gyorsan elintézve, minden baját és igényét, aztán már csak az öltözködés maradt. Amíg vártam, hogy a többiek is elkészüljenek, Baekie és Chanyeol között kapkodtam a tekintetemet. Akárhányszor valamelyikük ránézett a másikra, a másik is odanézett, de abban a pillanatban fordultak is lányos zavarukban. Ezekbe mégis mi a fene ütött? Teljesen értetlenül álltam az ajtótól nem messze, a cipőmet varázsoltam magamra, mikor már Jongdae és Yifan is elkészült, csupán a két jó madárra vártunk, de bátyám, mintha megakadt volna a felsője felvétele közben.
   - Menjetek előre! - mondtam barátaimnak. - Mindjárt megyünk mi is - indultam el Baekhyun felé, de ezzel egyidőban Yeol is bátyám felé haladt. Gyorsan megállítottam, mielőtt még odaérhetett volna és elküldtem Yifan és Jongdae után, hogy megtudhassam mi is az idősebb baja. Magas barátom egy pillanat erejéig még Baekie-re nézett, majd egy lemondó sóhajjal távozott a szobából. Végül csak odaértem, ahová szerettem volna és megérintettem vállát.

   - Mi a baj, Baekhyun? - kérdeztem lágyan.
   - Semmi, csak...
   - Csak? - vontam fel szemöldökömet.
   - Csak reggel úgy ébredtem, hogy Chanyeol magához ölelt..
   - És ez az a nagy probléma? Tudtommal bele vagy zúgva. Nem kéne inkább örülnöd neki?
   - Én örülök is neki, csak..
   - Már megint ez a csak! - sóhajtottam egyet. - Baekie, ha nem mondod ki kerek perec, hogy mi bajod van, nem tudok segíteni.
   - Merevedése volt reggel, és kurvára éreztem, ahogy a fenekemhez nyomkodta teljesen öntudatlanul! Nincsen semmi bajom, csak rohadtul kínos volt a szitu, amikor felébredtünk, hiszen egyikünk sem értette, ez miként történhetett. Ez a bajom! - üvöltött rám egyből. - Megszólalni sem tudtunk! Fogalmunk sincsen mit kéne egyáltalán mondanunk a másiknak, így inkább nem beszéltünk és elkezdtünk öltözni. Érted már mi a bajom?! - nézett egyenesen szemembe és eléggé ledöbbentett, ahogy kikelt magából.
   - Néha úgy érzem én vagyok az idősebb - mosolyogtam rá, majd magamhoz öleltem. - Mi lenne, ha ezt megbeszélnétek? Vagy hagyjátok annyiba a mai napot, de akkor ezt a kínos csendet közöttetek, el kéne tüntetni.
   - Ez nem ilyen egyszerű - sóhajtotta, ahogy fejét a vállamnak támasztotta, mire felszisszentem. - Úristen! Ne haragudj! - húzódott el egyből. - Teljesen elfelejtettem, hogy ez a fájós vállad - emelte fel kezét, mire csak sóhajtottam egyet.
   - Nincsen semmi baj - mosolyodtam el. - Megesik az ilyen, de visszatérve. Hogy érted, hogy nem ilyen egyszerű a dolog? - vontam fel szemöldökömet.
   - Mert én... Én megfogtam neki...
   - Hogy meg.. Hogy mit csináltál??? - szöktek még magasabbra szemöldökeim, miközben a szemeim elkerekedtek. - Te megfogtad Chanyeol farkát? - tettem fel a kérdést.
   - Oh, az istenit Sehun! Ne ilyen hangosan már!!! - rivallt rám. - Igen, megfogtam neki.. Véletlen volt, esküszöm, csak még félálomban voltam és nem nagyon értettem, hogy mi a fene motoszkál a seggemben, mire megfogtam és ezzel egyidőben ő meg nyögött egyet, ekkor ébredtünk fel mind a ketten.. Innentől van ez a kínos csend közöttünk..
   - Így már mindent értek - sóhajtottam egyet, kezéből kikaptam felsőjét és annak a nyakát a fejére húztam. - Most szépen ezt magadra kapod, mert semmi kedvem késni és jobb, ha nem kerülünk Park ezredes orra elé, a tegnapi nap után. Ha meg a nagyterembe értünk, akkor odamész a lovagodhoz és közlöd vele, nem direkt fogtad meg a szerszámát - bár szívesen tennéd -, hanem véletlenül és szeretnéd, ha elfelejtenétek ezt a kis incidenst -néztem végig szemébe.
   - Sehun!! Neked, hogy a csudába  lehet ennyire mocskos a szád?? - húzta magára pólóját, majd elindultunk kifelé. - De feléig-meddig igazad van - hajtotta le fejét.
   - Micsoda??? - néztem rá csodálkozva. - A bátyám száját elhagyta egy olyan mondat, hogy igazam van? Jééé! - ámultam és bámultam.
   - Fogd be! És ha ezt mástól visszahallom, leszarom mi bajod van, de meg foglak verni! - fenyegetett meg, de túlságosan aranyos volt, ahhoz hogy féljek tőle.
   - Persze-persze - mosolyogtam és a lépcsőn indultunk lefelé. Próbáltam gyorsan szedni a lépcsőfokokat, ahogy csak lehetett, míg le nem értünk és még időben érkeztünk meg, mert amint elfoglaltuk helyünket barátaink mellett, akkor halt el a sziréna is. Ezt megúsztuk.

   Eltelt pár másodperc, mire Park ezredes végre megszólalt, gondolom végigpásztázta tekintetével a termet, hogy megbizonyosodjon arról, hogy mindenki itt tartózkodott. Mosolyogva álltam bátyám mellett, akin ugyanolyan idétlen vigyor uralkodott, mint rajtam, hiszen az előbb vallotta be, hogy nagyon magas barátunk társaságában akar lenni, akiről köztudott, hogy ugyanazokat az érzelmeket táplálja Baekie iránt, mint az előbb említett. Túlságosan vakok, ahhoz hogy ezeket az egyszerű kis apróságokat észrevegyék, ezért is kellettem én, aki valahogy összeboronálja őket. Nem tudom, mióta is vonzódtak egymáshoz, mert Baekhyun sosem mesélt róla, én meg inkább nem faggattam, mert ő sem tette. Én is magamtól mondtam el neki mindent, egyedül csak akkor faggatott, amikor Yifan-nal egy csoportban kellett dolgoznom még az iskolában, akkor már mindent tudott rólam bátyám. Akkor lettem alaposan kikérdezve, de nem bántam meg, mert végre nem csak az én vállamat nyomta a teher.
   Miközben Park ezredes beszélt, előrébb sétáltam, egyenesen Yeol barátunkhoz és megbökdöstem a vállát. Érdeklődően fordította felém fejét, én pedig biccentettem egyet hátra, hogy álljon Baekie mellé. Legelőször az idősebbre tekintett, mintha csak az engedélyére várna, majd amint azt megkapta elslisszolt mellettem, vállam felett hátratekintettem és megláttam kissé zavarba jött bátyámat. Akartam még szólni, de amint megláttam, hogy Chanyeol belekezdett a beszédbe, Baekie máris mosolygott és tudtam, már nem kellek. Egy boldog mosollyal az arcomon, léptem Jongdae mellé, aki viszonozta arckifejezésemet és hallgattuk Park ezredest. Nem tudom miről beszélt eddig, hiszen nem ezzel voltam elfoglalva és meg is fogom bánni, az egyszer biztos, de hát a barátaimnak szüksége volt rám.
   - ...Mint, ahogy azt tudják, ezeken a kivetítőkön fogják tudni követni az eseményeket - mutatott a háta mögé. A két nagy kivetítőn egyszer csak megjelentek több százunk nevei, és visszaemlékezve Donghae tegnapi bevezetésére, alul kezdtem keresni a nevünket. Egyből meg is találtam magunkat, majd azt figyeltem, hogy milyen feladataink lesznek, mivel egy-kettő fel is volt tüntetve. - Mielőtt még bármiféle kiképzésben is részt vennének, megnézzük, hogy milyen fizikummal rendelkeznek, a szellemi felkészültségüket, hogy egy adott szituációban mit is tennének. Ezek szerint fogja a számítógép megcsinálni egyfajta "edzéstervet", melyet a mai nap végén meg fognak kapni a magukhoz beosztott tisztektől. Lesznek olyan részei a kiképzésnek, amiket közösen fognak végezni, amikor együtt mennek ki terepre. Megízlelhetik milyen is egy Rendfenntartó átlagos napja. Mindegyik Rendfenntartónak más a pozíciója. Vannak, akik arra szakosodtak, hogy az utcákat járják naponta. Olyanok akadnak, akik különleges eseményekkor állnak sorfalat, vagy éppen készülnek megakadályozni az esetleges fennforgásokat. Aztán vannak azok, akik a besorozásban vesznek részt, mint kiképző tisztek, és végül azok, akik a Vezető és annak családját védik. Persze ehhez, évek kellenek, mire valaki ide kerülne vagy ha különleges okok miatt részesítik ebben a pozícióban - és ennél a résznél Park ezredes tekintete rám terelődött. Nem tudom, hogy honnan tudja, hol is állok mindig. Mondjuk, mindig ugyan ott állok, szóval lehet csak az én agyam nem képes feldolgozni ezt korán reggel. Még azt sem tudom hány óra is volt, hiszen, amikor reggel felkeltünk siettünk és idejöttünk egyből, nem törődve azzal, hogy mennyi is az idő. - Akik ezt a pozíciót megszerzik, érezzék megtisztelve magukat, hiszen nagyon ritka, hogy valakit kiválasszanak. Akár a fehér holló, annyira ritka. Most akkor elmondanám, hogy kik mivel is kezdik a napjukat - és folytatta a beszédet, a tekintetem pedig a kijelzőre tévedt. Mindenkinek a neve ott volt és ha jól saccoltam, akkor közel százan lehettünk újoncok. Furcsálltam ezt a kevéske létszámot, hiszen egy városnyi tizennyolc éves fiúkról beszélünk, és az minimum hatszáz ember. Mi csak egy töredéke voltunk, de akkor hol voltak a többiek? Amikor tegnap beléptünk a kapun, akkor többnek számoltam magunkat, de lehet azért tettem így, mivel eléggé szűk folyosókon jutottunk el szobánkig és akkor kissé nagyobb tömeg tárult elém. Majd ki kell faggatnom Jongin-t erről, mivel ő biztos mindent tudott mindenről, hiszen a Vezető első szülött fia volt.
   A neveink mellett sorakozó oszlopok tetejét kémleltem, ahol feltűntek a következő órák programjai. A csapat egyik része először a szituáció reagáló dologra megy - vagy nem is tudom már, minek is nevezte az ezredes, nekem csak ennyi maradt meg belőle -, majd megy a fizikum felmérésére. A másik része először fizikumra megy, majd egy alapos orvosi kivizsgálásra. Akik pedig maradtak, ők a dokihoz mennek, aztán pedig arra a szituációs dologra, vagy éppen teljesen más sorrendben, mert ki tudja, mit is találtak ki a Rühes kutyák odafent. A neveink mellett egy egyes jelent meg, az adott oszlop alatt, így oda kellett először mennünk, majd egy kettes, ahová másodiknak, és persze a hármas, hogy hol is fogunk végezni a mai nap. Csak a mi neveinket néztem, nem érdekelt, hogy ki hova ment, csak az volt a fontos, hogy nekünk egy helyen kellett lenni. Az első oszlopban egy kettes jelent meg, ami azt jelentette, hogy másodjára a szellemi felkészültségre megyünk; szóval ez a hivatalos neve. A második oszlopban egy egyes, ami a fizikum volt. A harmadikban pedig egy hármas, ami annyit tesz, hogy újra látnom kell a dokit, akivel tegnap már háromszor is találkoztam.

   - Most, hogy mindenki tudja hová is kell mennie, megvárják, hogy a kiosztott tisztek elmondják, ott is milyen sorrendben fognak keveredni. Mindenki a legjobb formáját hozza és próbálják az elméjüket kiüríteni. Ne zavarja meg semmi sem a kiképzésük során. Jó munkát! - ezzel pedig távozott is a nagy teremből és vártuk, hogy Donghae és Eunhyuk tiszt elmondják, mi hányadikak leszünk a fizikum felmérésen.
   - Rendben leszel? - hallottam meg egy hangot magam mellől, így letekintettem kis barátomra.
   - Miért ne lennék rendben? - mosolyogtam rá és összeborzoltam haját.
   - Hát.. a karod miatt.. - mutatott a pólóm alatt elterülő sebre, amit a doki nagyon szépen rendbe hozott az éjjel.
   - Meg fogom oldani valahogy. Nem kell aggódnod miattam - kúsztak feljebb ajkaim.
   - Rendben, és.. Sajnálom, hogy az este úgy rád csimpaszkodtam, csak azt hittem, hogy hyung-ot ölelem és olyankor képtelen vagyok uralkodni magamon. Remélem nem okoztam fájdalmat és..
   - Nincsen semmi baj, kicsi Dae - kuncogtam és átkaroltam vállát. - Tudom jól, hogy hiányzik hyung és csupán a biztonságot nyújtó ölelést kerested. Máskor is rendelkezésedre állnak a karjaim - kacsintottam rá. - Hihetetlenül aranyos voltál, amikor félkómásan azt hitted rám, hogy Joonmyun hyung vagyok, és vagy ötszázszor mondtad, hogy mennyire szeretsz - kacarásztam, miközben a kisebb fülig pirult.
   - Sehun!! - szólt rám a kisebb felfújt arccal, amitől még inkább kitört belőlem a nevetés. Jó kedvemre Chanyeol is felfigyelt és mikor meglátta Dae vörös, duzzogó arcát, ő sem bírta ki nevetés nélkül. Csak mosolyogva öleltem magamhoz a kisebbet, hogy megnyugtassam nem bántásból nevetem ki.
   - Én is szeretlek téged Dae - simogattam meg haját, miközben vigyorogva néztem döbbent arcát. - Természetesen nem úgy, mint hyung, de tudod jól, hogy értettem - néztem boldogan rám, mire csak egy derűs vigyorral ajándékozott meg.
   - Rendben gyerekek - hangzott fel Eunhyuk hangja. - Az edzőteremben kezdünk, szóval menjünk oda és megnézzük, hogy milyen sorrendet is állítottak fel a többiek és akkor neki is kezdünk a feladatoknak - ezzel el is indultunk az említett helyiségbe, ahol körülbelül harmincan vártak ránk, a kiosztott tisztekkel együtt. Donghae előrébb tört, hogy elkérje a beosztást, hogy melyikünk is fog először szerepelni. Amint visszatért eléggé savanyú képet vágót, ebből arra tudtam következtetni, hogy egyáltalán nem tetszik neki a felírt sorrend. - Ennyire ki akarnak cseszni velünk? - szólalt meg Eunhyuk, mire Donghae csak sóhajtva bólintott egyet.
   - Minden évben ezt csinálják, de nincs mit tenni - majd az a savanyú arckifejezés egy ördögi vigyorrá változott. - Úgyis a mi kis tanítványaink lesznek a legjobbak - kacsintott ránk.
   - Ezt miből gondolod? - szólalt meg Yifan, talán a mai nap először, és eléggé furcsa volt hallani a hangját. Éreztem, hogy egy-két lépéssel mögöttem áll, de idáig éreztem testének melegét. Na jó Sehun, ezt azon nyomban hagyd abba! Nem vagy te egy kis szerelmes picsa, aki csak a szerelméről tud ódákat zengeni.
   - Onnan, hogy megbízom bennetek és tudom jól, hogy remekül fogtok teljesíteni - mosolygott ránk kedvesen Donghae.
   - És ki lesz az első? - sóhajtottam a kérdést, de valahogy sejtettem már a választ is.
   - Aki először megy tőlük, ő lesz a harmadik, az Sehun.. - húzta el a száját Eunhyuk.
   - Ezen miért nem lepődök már meg? - tettem fel a költői kérdést. - Milyen feladatokat kell megcsinálnom?
   - Húzódzkodnod kell a korláton, majd fekvőtámasz, felülés, törzsemelés, súlyemelés és..
   - Szóval olyanok, ahol a karomat kell használnom. Valahogy sejtettem - sóhajtottam, majd nézni kezdtem, hogy az előttem lévők, hogyan is kezdik.

   - Sehun, jöjjön ide! - hallottam meg egy hangot és abba az irányba fordultam. Az edzőterem bejáratában állt egy alak, aki nem volt más, mint Park ezredes. Remek. Minden szem rám szegeződött és nem csak a barátaimé, hanem a többieké is, akik egy légtérbe voltak velük. Most még jobban utálnak. Köszönöm ezredes. Egy lemondó sóhajjal indultam oda hozzája, de amint elé léptem, csupán felemelte a bal kezét mutatva egy irányba én pedig odafordultam. Egy aprócska folyosóba mutatott, aminek az elején ott állt ő, akit a hátam közepére se kívántam. Próbáltam egy ellenállhatatlan mosolyt varázsolni magamra, hogy még inkább lenyűgözzem és gyorsan túl legyek rajta. Azzal a kényszer mosollyal sétáltam oda hozzá, és láttam, hogy ő is ugyan úgy mosolygott.
   - Szia - fogta meg kezemet és magához húzva csókolt meg. Mindent megtettem, hogy ne undorodjak az egésztől, hogy ne ott helyben adjam ki gyomrom tartalmát, és eléggé jól alakítottam, hiszen csak mosolyogva nézett rám, amikor elhúzódott. - Hogy van a karod?
   - Már jobban - vontam meg vállamat. - Mit csinálsz itt? - kérdeztem rá végül.
   - Gondoltam, sok sikert kívánok a mai naphoz - nézett szemembe, miközben még mindig a kezemet fogta. - Ha akarod, ezt a részét kihagyhatod. El tudom intézni. Nekem bebizonyítottad, hogy remek kondival rendelkezel - simított végig arcomon, én pedig teljesen ledöbbentem. Ő most aggódott értem? Teljesen összezavarodtam ezen a pasin. Ez ugyan az a személy, aki tegnap megerőszakolt? Kissé értetlenül pislogtam rá, míg végül sikerült megszólalnom.
   - Ez igazán kedves tőled, de nem szeretném a könnyebbik utat választani - mosolyogtam rá.
   - Biztos?
   - Biztos - ajándékoztam meg egy csókkal. Úr isten! Mi a fenét művelek én? Megőrültem teljesen.
   - Rendben, de ha bármi van szóljál.
   - Értettem - mosolyogtam nagyban.
   - Ha ennek az egész felmérésnek vége van, szeretném, ha feljönnél hozzám. Mutatni szeretnék valamit - szemeiben csupán boldogságot és vágyat láttam, egyáltalán nem tudtam, hogy mit is akart megmutatni, de kezdtem már olvasni tekintetéből és úgy éreztem, most semmi rosszra nem kell gondolnom.
   - Rendben, de még előtte letusolnék, ha megengeded - kuncogtam.
   - Amit csak szeretnél. Ügyes legyél, Sehunie - suttogta és még egy csókba vont, majd elválva tőlem engedte, hogy visszatérjek a többiekhez. Park ezredes szemébe bele se mertem nézni, hiszen ő volt az, aki egyből tudta mit is tervezek Jongin-nal kapcsolatban. Számára egy nyitott könyv voltam, de Jongin számára egyáltalán, és remélem ez eléggé sokáig így is marad.
   Visszabattyogtam a helyemre és próbáltam figyelni, hogy a többiek mit is csináltak, hiszen nekem is ugyan az lesz a feladatom és semmi kedvem felsülni mindenki előtt. Eléggé gyorsan teltek a percre, mert csak arra lettem figyelmes, amint az egyik tiszt a nevemet mondta és megéreztem, ahogy Donghae tiszt megadva az első lökést indított előre. Tudtam, hogy biztatásnak szánta, de azért nem kellett volna akkorát löknie, hogy majdnem taknyoljak is egyet mindenki szeme láttára. Sikeresen megtartottam az egyensúlyomat, majd tovább vonszolva a seggemet mentem azokhoz a tisztekhez, akik az adataimat írták fel a lapjukra, majd utasítottak, miket is csináljak. Még szerencse, hogy jó kondival rendelkeztem, így a feladatok nem bizonyultak nehezeknek, csupán azt nem számoltam bele, hogy a bal karom nem éppen húzódzkodásra alkalmas állapotban volt. Legelőször fekvőtámaszokat kellett csinálnom, amit valamiért sokkal hosszabbnak éreztem. Olyan volt, mintha nálam direkt húznák az időt, hogy lássák hol is voltak a határaim, de egy könnyen nem fogok megtörni előttük. Ezután felüléseket és törzsemelést végeztem, a karom hasogatott, amit leginkább a fekvőknél éreztem, hiszen az egész testsúlyomat nyomtam ki a rossz karommal, és végig azért imádkoztam, hogy a varratok nem szakadjanak el. Tegnap a doki elég alapos munkát végzett, valami speciális cérnát használt, ami elmondása szerint nem fog elszakadni a mai napon és ki fogom bírni, csupán ne erőltessem túl. Hát ezt sajnos nem ígérhettem meg neki, hiszen alap volt, hogy a karomat használom.

   Óráknak tűnő percekig végeztem a különböző feladatokat, míg végül a korláthoz küldtek. A karom már zsibbadt, éreztem, hogy leszakadni készül, egyenesen a vállamból, és hogy talán ez lesz az a pillanat, amikor felmondja a szolgálatot. Jó két és fél méter magasságban lehetett a korlát, de lehet csak azért tűnt olyan magasnak, mert közvetlenül alatta álltam és úgy éreztem, a világ legkisebb embere voltam. Teljesen leizzadtam, a tenyerem nedves volt, a pólómat egy laza mozdulattal vettem le, majd hajítottam le a földre, mivel rohadtul idegesített, hogy feszült rajtam minden. Csak áldani tudtam magam, amiért reggel nem egy farmert kaptam magamra, hanem egy jó nyúlós nadrágot, így azért nem kellett aggódnom. Megtöröltem tenyereimet, majd helyből felugorva kapaszkodtam meg a korlátban és a fogaimat jó erősen összezártam, hogy semmilyen hangot ne adhassak ki, hiszen az rohadtul fájt, hogy magasban kellett tartanom karomat, és az, hogy még a saját testsúlyomat is tartsam, csak megnehezítette az életemet. A szemem sarkából láttam Baekhyun és Jongdae aggódó tekintetét, készülve arra, hogy esetleg leesem vagy mit tudom én. Imádtam mind a kettejüket, de kicsit idegesített ez az állandó aggodalmuk. Chanyeol is figyelte minden egyes mozdulatomat, ugrásra készen, akármi is történik. Yifan volt talán az egyetlen, aki nyugalmat sugárzott és nem aggódott értem, de egy kis feszült volt testtartása. Erősen fogózkodtam a fába, amit markolásztam, majd megkezdtem a gyakorlatot. Az első volt a legnehezebb, hiszen olyan erőfeszítésnek tettem ki a karomat, amit talán egy átlagos napomon ki sem bírnék, de nem mutathattam ki, hogy a húsomba most mennyire is belemélyednek a varratok. Éreztem, ahogy minden izmom megfeszült és egyszerre hasított a fájdalom mind a két helyen, de elnyomtam magamban minden keserűséget és gyötrelmet, és folytattam a feladatot, egészen addig, míg azt nem mondták, hogy elég.
   Talán ez volt az egyetlen mondat tőlük, amit szívesen hallottam, de azért felhúzódzkodtam még egyszer, majd lógva egy pillanatig, engedtem el a korlátot és értem talajt. A szivacs tompította érkezésemet és még időben találtam meg az egyensúlyomat, mielőtt eldőltem volna. A fájdalom pillanatok alatt hasított a karomba és egyből odakapva kezemet, meg tekintetemet. Szerencsémre nem szakadtak fel a varratok - még az kellett volna a mai napra -, így a földről felkapva felsőmet haladtam el a tisztek előtt, majd a barátaimhoz menve dőltem neki a falnak, majd csúsztam le a földre.
   - Sehun, jól...
   - A következő, Baekhyun! - szakította félbe bátyám kérdését az egyik tiszt és mind egyszerre kaptuk oda a fejünket. Baekie visszatekintett rám és már közeledett is felém, mire szavaimmal megállítottam.
   - Menj csak - mosolyogtam rá. - Én jól vagyok, de ezt meg kell csinálnod még akkor is, ha én éppen haldoklom, és ne, ne vágj közbe csak hallgass rám - állítottam meg mielőtt még bármiféle ellenkezésbe kezdene. - Na!! - szóltam rá. - Menjél szépen! - hessegettem el, nehogy baj legyen, amiért nem ment oda egyből. Nem csak én voltam az egyetlen, aki azt szerette volna, ha bátyám a felmérés helyére vonszolná a helyes kis fenekét, hanem a reggeli incidens másik résztvevője, így megragadta a makacsság királyát és szépen elhúzta előlem, hogy végre nekikezdhessen a feladatnak. Hálás voltam Yeol-nak, amiért megtette ezt helyettem, és talán ez kicsit segített is azon, hogy végre elfelejtsék azt, ami reggel történt. A zsebemben kezdtem kutakodni, míg meg nem találtam a kis dobozkát, amiben a doki által adott gyógyszert tartottam, már csak vízre volt szükségem.
   - Parancsolj - pillantottam meg magam előtt egy pohár vizet és egy hatalmas kézfejet. Egyből felkaptam a fejemet, hiszen egy olyan személy guggolt előttem, akiről azt hittem, hogy semmibe vesz. Egy kedves mosollyal ajándékozott meg, ami most eléggé jól esett. Viszonoztam gesztusát és már készültem megköszönni a vizet - amit közben elvettem tőle -, de abban a pillanatban ült mellém Jongdae és kezdett el arról beszélni, hogy mennyire is jó voltam, a többiek fel sem érnek hozzám, meg még nem is tudom miket fecsegett össze-vissza, de jól estek szavai. Megkértem, hogy nézze Baekhyun miként is szerepel, mert egy-két percig biztosan nem fogok felkászálódni a földről és nem akarom, hogy bármi baja is essen. Mondjuk Chanyeol ott volt mellette, így nem féltettem őt.

   Gyorsan bevettem a dili bogyóimat, lehajtottam a vízzel, majd az üres poharat magam mellé téve kezdtem el törölgetni az arcomat a felsőmmel. Éreztem magamon emberek szemeit, akik figyeltek, vagy éppen csalódott arckifejezéssel kémleltek, amiért könnyen vettem az akadályt. Néha meghallottam Chanyeol biztató szavait, amiket Baekhyun felé intézett, mert pontosan tudtam, hogy Baekie-hez nem állt olyan közel a sport, mint hozzám. Ez nem az ő hibája volt, őt nem vonzotta ez terület, sokkal inkább a tanulás és a könyvek, amik meg engem nem. Totálisan ellentétek voltunk, de így volt rendjén.
   Lassan állásra készítettem fel lábaimat, kicsit még támaszkodtam a falba, majd Yifan-nal az oldalamon indultam el a tömeg felé, ahol még zajlott Baek felmérése. Éppen akkor lépett a korlát alá, majd nekirugaszkodott és belecsimpaszkodott a fába. Elkezdett húzódzkodni és a vártnál jobban teljesített. vagyis az én elvárásaimat bőven felülmúlta. Csak kikerekedett szemekkel néztem, ahogy egymás után többször felhúzza magát, majd egy laza mozdulattal leugrott és megköszönve a lehetőséget jött oda hozzánk. Döbbent arckifejezésemet meglátva került egy boldog vigyor arcára, majd mellém állva figyelte a többieket. Egy elismerő bólintás után én is ugyan azt tettem, mint Baekie. Sorra jöttek a többiek is, aztán egymás után kellett mennie Yifan-nak és Chanyeol-nak is. Amikor Chanyeol volt soron a korlátnál, csak mosolyogni tudtam, hiszen barátunknak alig kellett ugornia és máris elérte a fát, majd könnyedén húzogatni kezdte felfelé testét. Fél szemmel bátyámra sandítottam, aki mosolyogva nézte barátunkat, de szemeiben látszott a színtiszta szerelem, amit magas barátunk iránt táplált. Nem tudom, hogy miért nem teszi meg az első lépést, hiszen ő is tudja és én is, hogy Yeol is hasonló érzelmeket táplál felé, csupán beszari nyulak voltak és képtelenek voltak odaállni egymás elé azt mondani...
   - Szeretem - hallottam meg egy hangot magam mellől és kikerekedett szemekkel fordítottam balra a fejemet. - Most már biztos vagyok ebbe - mosolygott nagyban, ahogy Chanyeol-nak intett, hogy jöjjön oda hozzánk, mert közben befejezte a feladatot és alaposan leizzadva közeledett felénk. Amint megállt bátyám előtt, nem mondtak egymásnak semmit, csak mosolyogtak én pedig teljesen értetlenül figyeltem őket, ahogy Yifan is, aki a jobbomon állt. Vagy én vagyok a hülye, vagy csak szimplán vak vagyok. Nem értek semmit sem.
   - Jongdae, jöjjön! - szakította félbe gondolataimat egy hang és az éppen átölelt fiú a karjaimban megfeszült, ahogy a nevét kimondták. Talán ettől a pillanattól félt a legeslegjobban, hiszen nem rendelkezett olyan fizikummal, mint mi négyen. Emlékszem, az iskolában is kevesebb ideig tesizett, mint mi, többször pihent és kevesebbet kellett elvégeznie az adott feladatokból, amit sosem értettünk. A tegnapi nap óta, már pontosan tudtam, hogy miért volt Dae mindig is visszahúzódó, miért is nem focizott velünk szünetekben és miért próbált minden sporttevékenységből kibújni. Ő, részt akart venni rajtuk, de az élet nem ezt a feladatot szánta neki, és bármennyire küzdöttek a szüleivel és Yixing hyung-gal, hogy ne kelljen jönnie a besorozásra, a Tanácsot egyáltalán nem érdekelte az, hogy akár egy rossz mozdulat is maradandó lehet neki, esetleg az életével fizet meg érte. A legfiatalabb teljesen elveszetten indult előre, mintha az egész világ őt figyelte volna, minden egyes mozdulatánál látni lehetett, hogy mennyire nem akarja ezt. Hátrapillantottam hátha meglátom a két tisztet, de arra nem számítottam, hogy egyből mögöttem állnak.
   - Nem lehetne valahogy ezt megakadályozni? - kérdeztem Donghae-t. Érzékeltem, hogy Yifan, Baekie és Yeol is hátrafordulnak, hiszen hallották a kérdésemet.
   - Sajnos, ebben nem mi döntünk - húzta el száját a válaszoló. - Ezt a Vezetővel kéne megbeszélni, de...
   - Akkor megbeszélem inkább Jongin-nal, hátha sikerül rávennem, hogy felmentsék Jongdae-t - szakítottam félbe az idősebbet.
   - Ilyen jóba vagy Jongin úrral, hogy ilyesmit kérhetsz tőle? - vonta fel szemöldökét Eunhyuk.
   - Azért van előnye annak, hogy ennyire a seggemre van gerjedve, de ez már az én dolgom - sóhajtottam, ahogy magam elé képzeltem, mit fog kérni cserébe ezért. - De.. Donghae tiszt..
   - Igen Sehun?
   - Meg lehetne valahogy oldani, hogy Dae írhasson egy levelet a bátyánknak, aki a barátja? Talán ezzel el tudnám érni, hogy kicsit kikapcsolja az agyát és úgy érezze gyorsabban telnek a napok.
   - Hát írni írhat, de.. nem tudom, hogyan tudnánk eljuttatni hozzátok.
   - Nincs véletlenül egy barátja, aki esetleg a mi környékünkön él? Esetleg vele lehetne küldöztetni és neked csupán a kapuba kéne vinni a levelet.
   - Meglátom mit tehetek ez ügyben. Addig ne mond Jongdae-nak, nehogy csalódjon, ha esetleg nem sikerül.
   - Köszönöm - fordultam vissza és figyeltem, amint Dae fekvőtámaszokat végzett. Szenvedés volt látnom, ahogy minden egyes mozdulat nehezére esett, hiszen nem volt hozzászokva ehhez, és a többi tiszt ezt nem tartotta szem előtt. Gondolom, őket nem értesítették Jongdae állapotáról, ahogy minket sem. Ahogy teltek a percek, Dae úgy lett egyre fáradtabb, de küzdött, hogy megfeleljen mindenkinek, leginkább Joonmyun hyung-nak és saját magának, hiszen azt akarta, hogy szeretett hyung-ja büszke legyen rá. Lassacskán a vége felé járt a feladatoknak, de még hátra volt a korlát, ami neki volt a legnehezebb. Végignézve a besorozott fiúkon, mindegyik minimum Baekhyun-nal egy magasak voltak, vagy éppen magasabbak, de Dae, még Baekie-nél is kisebb volt, így a korlátot fel sem fogja érni. A fejemet vakargatva agyaltam egy megoldáson, de csak az jutott eszembe, hogy majd felemelem és akkor eléri, de ő biztosan ellenezni fogja. Vártam, hogy végre odajusson és én is odamehessek, hogy segíthessek neki, de amikor megláttam, ahogy ugrálva próbálja elérni a fadarabot, mosolyognom kellett. Eszméletlenül édes volt. Már éppen indultam, amikor is valaki jóval előttem járt és már fel is tette kicsi Dae-t a korlátra, aki hatalmasakat pislogott, az őt segítőre. Yeol, mindig is arról volt híres, hogy alaposan meglepje az emberek, ez most sikerült is.

  Jongdae, kissé értetlenül lógott a korláton, kétségbeesetten nézett ránk, hogy miként is kéne folytatnia a dolgot. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki, így eltátogtam neki egy, "Meg tudod csinálni." mondatot és máris jobban érezte magát. Bólintott egy aprót, majd lassan felhúzta magát. Volt benne erő, csak nagyon jól rejtegette. Nem is tudom már, hányszor húzta is fel magát, de azért némelyiknél rezgett a léc, hogy megcsúszik a keze, hiszen úgy remegett, mint a nyárfa levél. Minden egyes mozdulatát figyeltem, hogy vajon mikor is kell segítenem neki, de mikor meghallottam az egyik tisztet, hogy elég lesz, megnyugodtam. Most már lejöhet onnan és végre vége lenne ennek az egésznek. Dae lassan nyújtotta ki karjait, én pedig elindultam, hogy segítsek levenni, mert ha leugrana, azt nem merném végignézni. Már majdnem odaértem, amikor ujjai felmondták a szolgálatot és elkezdte megközelíteni a földet. Ijedten tettem meg az utolsó lépéseket, mire a kicsi fiú a karjaim között kötött ki, igaz, nem úgy, ahogy akartam, de legalább nem ütötte meg magát. Amint a karjaimban éreztem, a lendülete és a súlya húzott lefelé, így kissé oldalazva érkeztem a szivacsra, ami tompította becsapódásomat.
   - Úristen! Sehun! Jól vagy? - hallottam meg egyből a megmenekült hangját, amint lemászva rólam kezdett el nézni, hogy mim is fájhatott. Nem estünk akkorát, hogy fájjon akármim is, csupán a karomban volt egy kisebb fájdalom, de azt könnyen vehetjük egy kis semmiségnek.
   - Jól vagyok - ültem fel mosolyogva, miközben láttam, ahogy barátaink és a két tiszt felénk sietett. Még szerencse, hogy visszavettem a pólómat, mert akkor biztos jobban fájt volna mindenem. Felkászálódtunk a földről, majd kissé arrébb sétáltunk, hogy ne zavarjuk a többieket és az elején elfoglalt helyünkre mentünk, közel a bejárathoz. A fiúkkal lekuporodtunk a földre, Donghae és Eunhyuk velünk szemben álltak és várták, hogy véget érjen ez a része a mai napnak.
   - Sehun! - hasított végig hangja az egész csoporton, mire egy emberként fordította mindenki oda a fejét a bejárathoz. Nem más állt ott, mint az-az ember, akiről azt hittem, hogy csak délután fogok látni legközelebb, de úgy tűnt semmi sem úgy lesz, ahogy én akarom. Egy pillanatra lehunytam szemeimet és felálltam, majd megigazítottam magamon a felsőmet, indultam el feléje, miközben éreztem, amint egy hatalmas lyuk kezd tátongani a gerincem közepén. Odasétáltam hozzá, mire csak elindult oda, ahol csupán két órája is voltunk, majd nekidőlve a falnak kezdett vizslatni tekintetével. Összefonta karjait mellkasa előtt és egy olyan arckifejezést mutatott, amit nem tudtam mire vélni.
   - Valami baj van? - kérdeztem, ahogy megálltam előtte.
   - Ááá nem. Egyáltalán nem baj, hogy másoknak mutogatod magadat, vagy hagyod, hogy legeltessék rajtad a tekintetüket. Egy cseppet sem baj - mondta szarkasztikus hangnemmel, mire kuncogni kezdtem. Nem tudtam elhinni, hogy az a személy, aki konkrétan tegnap megerőszakolt, egy ilyen miatt akadjon ki.
   - Mondták már, hogy nagyon aranyos vagy, amikor féltékeny vagy? - mosolyogtam rá, ahogy odaléptem elé karjaimmal átfontam nyakát. Lehet színésznek kéne mennem. Komolyan. Ez egy tök jó ötlet.
   - Ez egyáltalán nem vicces Sehun! - rivallt rám.
   - Jonginie - kezdtem el becézni édes hangon, hátha megenyhítem a szívét. - Nem tilthatod meg, hogy levegyem a felsőmet vagy, hogy mindenkitől elfordulva öltözködjek. Tudod jól, hogy ez itt nem lehetséges - billentettem oldalra a fejemet és szemeibe néztem.
   - Ha megtehetném törvényt írnék erről, hogy senki sem nézhet rád - duzzogta, mire csak nevetni kezdtem.
   - Az nem te lennél - mosolyogtam és megcsókoltam, mielőtt még bármit is mondania, mert tudtam, ezzel kiengesztelem és talán meg tudom vele beszélni azt a dolgot, amit tervezek egy ideje. Kezdett megenyhülni csókomtól, karjai eltűntek mellkasa elől, melyek derekamon landoltak, így teljesen hozzásimultam. Mindent be kellett vetnem, hogy az ujjam köré csavarjam. Elég hosszúra sikeredett a csók, de úgy tűnt teljesen lenyugodott és most már nem forrt az agyvize.
   - Hogy tudod, így elcsavarni a fejemet? - tette fel a kérdést, mikor elváltunk egymástól.
   - Nem tudom - mosolyogtam. - Jongin.. - haraptam be ajkaimat.
   - Igen? - nézett rám, mire lesütöttem szemeimet. Muszáj mindent kártyámat felhasználni.
   - Lehetne egy kérésem?
   - Persze.
   - Akármi?
   - Akármi.
   - Még ha, az nem is velem kapcsolatos? - húztam el számat.
   - Mire akarsz célozni? - vonta fel szemöldökét.
   - Jongdae-ról lenne szó... - hajtottam le fejemet.

4 megjegyzés:

  1. Te. Engem. Meg. Akarsz. Ölni. Ügye? XD Először is imádlak a ChenHun pici kis jelenetéért. Leborulok. 😂 BaekYeol. Nem. Nem tudom leírni hogy mit érzek. Fangörcs az volt itt bőven XD Nah de, Yifan? Hum? Akkor most gondolkoznom kell azon hogy féltékeny-e aggódik-e Sehunért. Mert akármennyire nem tetszik nekem(Jó bevallom vannak képek ahol tetszik, lebuktam xd) a személységét imádom. Mármint a valódi életben... "A csirke nem az én stylom" xDDD (Hiányzik az EXO-ból. Sírjunk együtt :( ) Itt a történetben kis csendes. De remélem nagy lesz a szerepe.

    Igazad van, te itt jól kavargatod a SeKait. Nem ölöm meg JongIn, ebben a részben aranyos volt, ölelést neki *-*

    Kiváncsi vagyok mit fog válaszolni JongIn :3

    ...."Én Megfogtam Neki".. XDDDD JAJ BAEKHYUN XD... Komolyan halált okozol nekem. 😂

    Várom a kövit ^^
    Dia💙

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Senkit sem akarok megölni XD Nem ez a szándékom XDDD ChenHun, sokszor lesz benne, hiszen Joonmyun megkérte Sehun-t, hogy vigyázzon a picike barátjára, így Sehun azt komolyan is veszi :) BaekYeol még lesz elég, szóval készülj ;) Yifan meg az a tipikus, nem tudsz kiigazodni rajta XD Eddig még nem kapott nagy szerepet, de majd a későbbiekben lesz ^^
      Azért keverem ennyire a SeKai-t mert imádott párosom :3 <3 Szóval sok lesz belőlük :3 <3 Jongin-t nem lehet bántani :3 Lesz majd egy rész, amikor különösen aranyosnak fogjátok találni :3 <3
      Hát arra én is XDDD Ezek a befejezések csak úgy jönnek XD
      Hát na XD Kellett ez XD

      Köszönöm, hogy írtál :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Bocsi, csak véletlenül olyat is beleírtam a megjegyzésbe, ami a következő fejezetben van, és nem akarok spoilerezni senkinek. Tehát a javított verzió:

    Szia!
    Baekhyun és Chanyeol hihetetneül viccesek, kiváncsi vagyok, mikor akadnak már össze.
    A fizikai felmérés nagyon tetszett, Baekhyun és Jongdae is megmutathatta, hogy van erő az aranyos külső mögött, és az is rendes volt, ahogy segítettek nekik a barátaik.
    Jongin teljesen pszichopata, ráadásul a tulajdonának gondolja Sehunt. Remélem, valaki jól arcba küldi egyszer, mondjuk Yifan. Az bírnám. Sehunnak meg nagyon csúnyán be fog ütni ez a terve.

    VálaszTörlés